Egy fiú üldögélt a büfé teraszán egy asztalnál, egyedül. Előtte egy tányér pogácsa. Egy mellmagasságig érő fal választotta el őt a körülötte halkan nyüzsgő vendégektől. A terasz e kissé különálló részén nem ült és nem állt senki más.
A fiú elvett egy pogácsát és majszolni kezdte. Arcán semmi nem látszott, még várakozás sem.
Egyszerre csuklani kezdett. Ezt már ismerte. Most majd tíz percen át el se múlik. Csuklott egyet, aztán még egyet. Aztán még egyet.
Aztán még egyet.
Aztán felnézett, mert egy lány állt meg az asztala mellett. Kezében egy pohár ásványvíz. És azt mondta:
– Leülhetek ide? Kicsit túl nagy a nyüzsi ott nekem.
A fiú bólintott.
– Ja, ülj le. – És csuklott egyet.
A lány leült, majd kis szünet után megszólalt.
– Csuklasz?
– Ja, a pogácsától – mondta a fiú. – Kérsz? Anyu hozta. Itt dolgozik.
– Itt dolgozik? Ő a pincérnő?
– Nem, ő az üzletvezető.
A lány bólintott, de nem felelt. Pár pillanatig hallgattak. A lány szólalt meg előbb.
– Csak megiszom ezt, aztán megyek.
Ezt sóhajtva mondta. A fiú csak a pillantását emelte föl, úgy kérdezte, távolságtartóan, de azért udvariasan.
– Hova mész?
– Fogorvoshoz – mondta a lány, és fintort vágott.
A fiú csuklott egyet.
– Utálok fogorvoshoz menni, de muszáj. Már vár, mert be vagyok jelentve időre. De legalább megengedték, hogy egyedül menjek. Nem bírom, ha nyugtatnak. Én nem félek a fogorvostól. Csak utálom. Erre nincs orvosság. El kell mennem, és kész.
A fiú hallgatta a lányt, és igyekezett visszatartani a csuklást, de nem ment. Körülbelül hat másodpercenként csuklott egyet-egyet. A lányt ez beszéd közben láthatóan nem zavarta. De amikor elhallgatott, egy darabig nézte a fiút, aki zavarában visszanézett, és közben csuklott. A lány egyszer csak fölemelte a poharát, amely még félig tele volt, és azt kérdezte:
– Kell csuklás ellen?
A fiú egy darabig tétovázott, aztán bólintott.
– Ja, jöhet. Köszi.
A lány megtörölte a pohár szélét, és átnyújtotta a fiúnak. Az elvette, és gyorsan beleivott. Kicsit túl gyorsan is, az ásványvizet sikerült félrenyelnie, amitől most köhögőrohamot kapott. Önkéntelenül is fölkelt a székéről, hogy úrrá legyen a fuldokláson. A lány is fölkelt, és ütögetni kezdte a fiú hátát, aki valóban hamar rendbe is jött. Lihegett kicsit, megtörölte a száját, és visszazöttyent a helyére. A lány is visszaült.
– Köszi – mondta a fiú. – Asszem, elmúlt.
– A csuklás is? – kérdezte a lány.
– Az múlt el, azt mondom – válaszolt a fiú és nagyot fújt, mint aki túl van egy bizonyos feladaton. – Szemét pogácsa – tette hozzá, és beletúrt a hajába. Aztán eszébe jutott valami, fölvette a poharat, megtörölte a szélét, és visszatette a lány elé.
– Köszi – mondta a lány, és ő is ivott egy keveset. Ahogy a poharat letette az asztalra, sóhajtva mondta.
– El kéne indulnom. Nem akarok elkésni.
Szedelőzködni kezdett. De a fiú hirtelen azt mondta:
– Én elmegyek helyetted a fogorvoshoz.
A lány ránézett, tétovázva és kissé hitetlenül.
– Elmennél helyettem a fogorvoshoz?
– Ja, mért ne? Szabad vagyok egész délután, nincs dolgom semmi.
A lány nem sokáig habozott. Zavartan elfojtott egy mosolyt.
– Hát köszi, ez tényleg segítség. Szóval jó meg oké.
– Ha megmondod, hol van – mondta a fiú. – Csak nincs olyan messze, ha egyedül elengedtek.
A lány elővett a zsebéből egy összehajtott papírlapot, széthajtotta, és odaadta a fiúnak.
– Itt le van rajzolva, egy pár sarokkal odébb van. Megtalálod biztos.
– Naná, hogy megtalálom – mondta a fiú, majd hozzátette. – Kérhetek még?
– Persze – mondta a lány. És átnyújtotta a poharat. – Csak óvatosan – tette hozzá viccelve.
A fiú csak a szemével intett, ivott egy kortyot, aztán visszaadta a poharat.
– Kösz – mondta.
– Szívesen – válaszolt a lány. Szájához emelte a poharat, kiitta a maradék ásványvizet, aztán a poharat letette az asztalra.
Pár pillanatig hallgattak. Aztán a fiú megszólalt.
– Na, el kéne indulnom. Nem akarok elkésni.
A lány bólintott. A fiú fölállt, és kilépett az asztal mellé.
– Szia – mondta.
– Szia – válaszolta a lány.
A fiú zsebre dugott kézzel kisétált a teraszról, kiment a kerthelyiség kapuján és eltűnt.
A lány egyedül maradt és mosolygott maga elé. Pár pillanatig mozdulatlanul üldögélt, aztán elvett egy pogácsát és majszolni kezdte. Ahogy a pogácsa íze szétáradt a szájában, kissé hitetlenkedő arccal még egyszer elnézett abba az irányba, amerre a fiú eltűnt. Jó ideig nem is fordult vissza, rágta a pogácsát és bámult.
Aztán csuklott egyet.
| | A legutóbb feltett | SZÖVEGEK |
|
