A „Mese a gellérthegyi óriásokról és a gyerekekről” c. video-kisfilmet a Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium 3.b osztálya készítette a 2007/2008. tanévben.
Részlet a műhely kisfilmjeiről írott visszaemlékezésből (Céleste L. Egoland: Amatőr létezés – Kisfilmek gyerekekkel. Új Pedagógiai Szemle.73. 9–10. sz., 102–120.):
„2008 termékeny év volt. Ekkor készült harmadikosokkal – egy kivételes aurájú osztály összes tagjának részvételével – ez a nagyon szerethető, néha egészen időtlen pillanatokat felvonultató patchwork-mese is. Ez volt az első olyan kisfilmtervünk a műhelyben, amely kifejezetten egy olyan produkcióból indult ki, amit a gyerekek már színpadon bemutattak a megelőző évben. Az eredeti forgatókönyv keretét Mosonyi Aliz Mesék Budapestről c. könyvének a hajó és a Duna párbeszédét, illetve a gellérthegyi óriások éjjeli kiruccanását elbeszélő fejezete adja. Köztük 20–21. századi magyar szerzők versei, versrészletei, álomlogikával ugrabugrálva és kapaszkodva egymásba. Egy játékosan szétúszó, jókedvűen szétpergő és újra összeálló identitással, régimódi figyelemszóródással játszik a forgatókönyv. Mindezt a kisfilmen is megőriztük, fényekkel, csöndekkel, absztrakt beállításokkal álomszerűbbé tettük és lelassítottuk, afféle „kuckózós” álomjátékká transzformáltuk. Legalábbis ez volt a vízió, szerintem nem rontottuk el.”
Mese a gellérthegyi óriásokról és a gyerekekről
Mosonyi Aliz és más írók, költők szövegeből alapján készült színes, csapongó álomjáték 16 percben, a Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium 3.b osztályától, a 2007/2008. tanévből. (Egy apró jelenet a következő tanév elején készült.) A felvételek Budapesten, a Károlyi Gimnázium alsós stúdiójában, illetve Kétbodonyban készültek. A „Jójszajkát” c. dal (azaz annak feldolgozása) a KFT zenekar engedélyével hangzik el a kisfilmben. Ének: Kinorányi Dóra..
Szereplők: Abu Alhuda Rámi, Bánfi Krisztián, Biró Adrienn, Blázy Blanka, Csicskár Liliána, Dienes Zsófia, Dörmer Dávid, Erőss Regina, Filetóth Fanni, Fülöp Lili, Kalvach Áron, Karvai Dániel, Kiss Lilla, Labodics Eszter, Lipták Panna, Nyikes Julianna, Tábori Ákos, Tallér Péter, Tóth Zsófia, Üveges Anna, Varga Máté, Varju Réka, Versitz Zita, Zelen Zsombor..
A videováltozat részben a 2006/2007. tanévi színpadi előadás nyomán készült. Eredeti forgatókönyv: Dévai Anikó és Solymos Andrea. Készítette: Veszprémi Attila.
Így készült a Mese a gellérthegyi óriásokról...
A „Mese a gellérthegyi óriásokról és a gyerekekről„ c. video-kisfilmet a Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium 3.b osztálya készítette a 2007/2008. tanévben, Veszprémi Attila vezetésével, Dévai Anikó és Solymos Andrea színpadi forgatókönyvének átdolgozásával..
.
Jelen összeállítás a forgatás különböző pillanatait villantja fel kb. 15 percben..
.
Az összeállításban látható-hallható gyerekek: Abu Alhuda Rámi, Bánfi Krisztián, Biró Adrienn, Blázy Blanka, Csicskár Liliána, Dienes Zsófia, Dörmer Dávid, Erőss Regina, Filetóth Fanni, Fülöp Lili, Kalvach Áron, Karvai Dániel, Kiss Lilla, Labodics Eszter, Lipták Panna, Nyikes Julianna, Tábori Ákos, Tallér Péter, Tóth Zsófia, Üveges Anna, Varga Máté, Varju Réka, Versitz Zita, Zelen Zsombor.
Mese a gellérthegyi óriásokról és a gyerekekről + BÓNUSZ